3 éve hóvihar, idén havazás március 15-én

magyar_kokarda.png
3 évvel ezelőtt, 2013. március 14-én olyan hóvihar tört be Hazánkba, amelyre csak kevesen számítottak. Nemzeti ünnepünkön sok rendezvény elmaradt, a városokat, falvakat 20-25 centiméteres hóréteg borította. A havazás, a hideg, az erős szél, valamint a hófúvás utakat tett járhatatlanná, méteres hótorlaszokat emelt, falvakat zárt el a külvilágtól. Sokan rekedtek az utakon, a havazás leginkább a Dél-Dunántúlon, a Bakonyban, Győr és Tatabánya környékén, valamint észak-keleten volt a legintenzívebb. Azóta is sokan beszélnek erről a napról, amit még sokáig emlegetni fognak. Ritka az ilyen hóvihar Magyarországon
, azóta nem is volt ilyenre példa. 

fotc3b3_-tomcsc3a1nyi-domonkos-_-index-olvasc3b3.jpg

És most nézzük meg, hogy idén milyen időre számíthatunk:

Az időjárás az idei nemzeti ünnepünkre is tartogat meglepetéseket, korántsem nevezhetnénk unalmasnak azt az időjárást, ami idén fogja jellemezni március 15.-t. 

Keddre egy magassági hideg légörvény éri el hazánkat észak-keleti irányból. Emiatt kedden mindenhol erősen megnövekszik a felhőzet, és csapadék várható, ám ennek halmazállapota még igen kérdéses. A skandináviai eredetű hideg levegő miatt legnagyobb valószínűséggel hó formájában hullik majd a csapadék, de még nagy a bizonytalanság. Baranyában is nagy eséllyel kialakulhat összefüggő hóréteg, a Mecsekben akár 5-8, 500m felett akár 10 centiméter hó is eshet, ami viszont a fagypont feletti hőmérséklettől olvadni fog.

Összességében: Nemzeti ünnepünk napján erősen felhős, borult lesz az ég, havazásra, havasesőre kell számítani, amiből összefüggő, néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat.